Az Imri-éra idejére visszanyúló közutas kartellezést leplezett le a GVH

Gazdaság - szerző: HH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között.

 

Az ország egészét lefedő, sorozatos összejátszásokban 17 cég vett részt, 2012 és 2014 között osztották föl egymás között az útjelfestési és közúti táblázási tevékenységeket.

 

Az érintettek egyeztették egymással az ajánlatadói magatartásukat, a nyertes személyét, ajánlati áraikat, hogy a piaci részesedéseiket megőrizzék. A versenyhatóság csaknem 100 tendert vizsgált az eset kapcsán, 65-nél be is bizonyosodott a jogsértő jelleg, ezek összértéke csaknem 1,5 milliárd forint.

 

A jogsértést 8 vállalkozás ismerte el egyezségi eljárás keretében vagy azon kívül. Az érintettek közül ketten összesen 10,5 millió forint értékű jóvátétel megfizetését vállalták. A versenyhatóság végül a 17 cégre összesen 284,8 millió forint bírságot szabott ki.

 

A közpénzeket érintő kartell a legsúlyosabb versenykorlátozó magatartás, a GVH ezért kiemelt figyelmet fordít ezek felderítésére, a tiltott összejátszások leleplezésére. 2021-ben több mint 16 milliárd forintos bírságot szabott ki 39 vállalkozásra ilyen esetek miatt, ez volt a hatóság 30 éves történetének rekordja. A versenykorlátozó eljárások feltárására tavaly ugyancsak kiemelt figyelmet fordítottak, a versenyfelügyeleti bírságok 80 százaléka ilyen ügyek következménye volt.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.