Ünnepi ellenőrzések – Harkányban minden rendben volt

Baranya - szerző: HH

A NAV baranyai munkatársai a halloweenhez, a mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódóan ellenőrizte a kereskedőket. Harkányban, Pécsen, Mohácson, Sásdon, Szigetváron, Komlón és Szentlőrincen összesen 122 ellenőrzést végeztek.

 

A főként közterületen gyertyákat, mécseseket, virágokat, kegytárgyakat és egyéb kiegészítőket árusítók voltak a célkeresztben, akiket vásárlásokkal tettek próbára.

 

Az ellenőrök a próbavásárlások során négy alkalommal egyáltalán nem kaptak a nyugtát a vásárláskor, egy esetben a nyugtát nem a tényleges ellenértékről állították ki, valamint az egyik árus helytelenül alkalmazta az áfamértéket. A foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálatakor két dolgozónál derült ki, hogy a munkáltatójuk nem jelentette be az alkalmazásukat.

 

A szabályszegők között többen is visszaesők voltak: egy virágárus korábban be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott, most pedig a nyugtaadást mulasztotta el. Egy másik árus pedig rövid időn belül másodszor sem adott nyugtát a vásárlásról.

 

Összesen nyolc esetben állapítottak meg szabálytalanságot a revizorok, a mulasztók többszázezer forintos bírságra számíthatnak. Mint az adóhatóság közölte az Új Harkányi Hírekkel, a harkányi ellenőrzések során mindent rendben találtak.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.