Nem lenne gazdaságos egy fedett uszoda üzemeltetése

Helyi - szerző: HH

Folyamatosan monitorozza a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. azokat a lehetőségeket, melyek igényként jelentkeznek vagy a szolgáltatás szélesítését tennék lehetővé. Egy fedett uszoda építésére is több alternatíva van, a hatástanulmányok azonban nem egy felelős gazdálkodás irányába mutatnak.

 

Mintegy öt éve már készült megvalósítási tanulmány egy fedett sportuszoda építéséről – emlékeztetett Szilágyi Tibor. A fürdő igazgatóságának tagja ismertette, a minden szolgáltatást tartalmazó terv akkor 8 milliárd forintos beruházásról szólt.

 

A korábban elkészített tervek egy 50×21 méteres versenymedence építéséről szóltak, ahol az öltözők mellett konditermek is helyet kaptak. Felépítése a jelenlegi sportmedence elbontásával lenne lehetséges, ám az a terület az évek alatt más fejlesztésre lett kijelölve – mutatott rá Szilágyi Tibor.

 

Az igazgató ezzel arra a tervdokumentációra utalt, amivel Harkány az állami támogatást várja és amiről korábban az Új Harkányi Hírek is beszámolt.(link)

 

Mint hozzátette, a fürdő üzemeltetése szempontjából a beruházások nem a megvalósításhoz szükséges többmilliárd forint miatt kérdésesek, hanem a fenntartás, a jövedelmező üzemeltetés miatt.

 

Szó sincs arról, hogy a látókörön kívül esne egy télen-nyáron sportolókat és tanulókat fogadni képes építmény, a gond csupán az, hogy folyamatos nyitva tartással sem lehetne gazdaságosan üzemeltetni, fenntartani.

 

A lehetőségeket sorba véve készítették el annak a sportuszodának a költségvetését, ami Szigetváréhoz hasonló beruházást jelentene – mondta Szilágyi Tibor. Nagyságrendileg 1,2-1,5 milliárd forintból megépíthető 25 méteres sportmedence állandó fedéssel, pénztárral, öltözővel és gépészettel rendelkezne, ám a fenntartása komoly gondokat jelentene.

 

Mint az igazgató részletezte, 3-3 gépész, úszómester, takarító és időszakosan egy pénztáros az üzemeltetési költségek mellett éves szinten 100-120 millió forintos kiadást jelentene olyan rugalmas nyitva tartással is, ami teljesen az igényekhez igazodik. Ehhez jön még a napjainkban majdhogynem kiszámíthatatlan fűtési díj és a karbantartási költség.

 

Egy reális, 1.400 forintos belépőjegy mellett hamar kiszámolhatjuk, hogy egy év alatt 85-95 ezer, átlagban minden egyes nap legalább kétszázötven vendégre lenne szükség ahhoz, hogy egyáltalán nyitva lehessen tartani – összegezte Szilágyi Tibor. Mint kiemelte, az iskolások és a sportolók ebben természetesen nincsenek benne, hiszen nem kívánják emelni azt a jelképes belépőt, amivel a fürdővállalat az eredményes sporttevékenységüket ismeri el.

 

Mint megjegyezte, a szentlőrinci tanmedencét éppen ezért a honvédség tartja fenn, a tapasztalat pedig az, hogy 16 óra előtt nem járnak úszni az emberek.

 

Egy jelenleg forrás nélküli, de a legkedvezőbb árfekvésben megvalósuló sportuszoda építése Harkány számára nem jelentene mást, mint az elmúlt évek alatt a területére tervezett két darab – a mediterrán- és a hullámmedence – elvetését. Ahhoz pedig, hogy a melyik vonz nagyobb tömegeket nem fér kétség – tette hozzá az igazgató.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.