Világszerte március 6-án a cselekedetek az energiatakarékosság jegyében szerveződnek – emlékeztet a Pécsi Tudományegyetem.
Ez a nap elsősorban arra ösztönöz minket, hogy egyénileg cselekedjünk a közösség javára, felhívva a figyelmet arra, hogy kis odafigyeléssel sok energiát, és így pénzt takaríthatunk meg a háztartásunkban. Az egyéni megtakarításaink összessége sok kicsi sokra megy alapon végül az egész világ energiaforrásaira pozitív hatást gyakorol. A világ népessége folyamatosan növekszik, miközben az egy főre eső erőforrások mennyisége csökken. Ezért kiemelten fontos a környezettudatosság, az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások felhasználása. Az egyéni lépések, amelyeket tehetünk a környezetünk megóvása érdekében és az energia- és erőforrás-pazarlás ellen, kiterjednek minden területre, a lakóhelyünktől a munkahelyünkig.
A Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap minden évben emlékeztet bennünket arra, hogy az energiával történő takarékosság alapvető fontosságú a fenntartható jövő szempontjából – hangsúlyozta Decsi István. A kancellár hozzátette, ez a nap lehetőséget teremt arra, hogy áttekintsük az energiafogyasztásunkat, felismerjük azokat a területeket, ahol javítani lehet, és ösztönözzük az innovációt az energiahatékonysági megoldások terén. Az energiahatékonyság és takarékosság eléréséhez azonban széles körű intézkedésekre van szükség, ami nem csupán egy környezetvédelmi kérdés; gazdasági és társadalmi előnyökkel is jár. Az energiafelhasználás csökkentése mérsékli az üvegházhatású gázok kibocsátását, hozzájárulva ezzel a globális felmelegedés mérsékléséhez és a klímaváltozás elleni küzdelemhez, javítja a polgárok életminőségét és csökkenti az energiaszámlák terheit
A Pécsi Tudományegyetem számos költségtakarékossági intézkedést vezetett be. Ilyen például a fűtésszabályozás, a kiegészítő fűtési lehetőségek kizárása, a külső felületek világításának és díszvilágításának ésszerűsítése, éjszakai és biztonsági világítás minimalizálása az épületekben, valamint energiamenedzsment rendszer bevezetése és működtetése.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bevezetett intézkedések jelentős megtakarításokat eredményeztek, miközben nem rontották a hétköznapok komfortját, a munkavállalók kényelmét – fűzte hozzá. Mint kitért rá, mindez azt is jelenti, hogy nagyon sokat tehetünk odafigyeléssel, szokásaink alakításával annak érdekében, hogy a jelenlegi technológiáink mellett is minél fenntarthatóbb módon éljük meg mindennapjainkat. Ezen elvek tudatosítása és folyamatos napirenden tartása vezethet el a szemléletünk átalakításához, amely már nem csak szavakban, de a mindennapi tettekben is részévé válik életünknek. A cél a felhasznált energia csökkentése és elsődleges szempontként a kevésbé környezetterhelő működés elérése, ami nem mellékesen az üzemeltetési kiadások mérsékléséhez is vezet. Hisz a legolcsóbb energia a fel nem használt energia! Mindannyiunknak részt kell venni az energiahatékonysági intézkedések támogatásában és az energiafelhasználásunk csökkentésében annak érdekében, hogy fenntartható jövőt teremtsünk magunknak és az elkövetkező generációk számára.
Az egyik legfontosabb lépés a tájékoztatás és szemléletformálás, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az energiafogyasztásuk hatásaira, és megismertessük velük a hatékonyabb alternatívákat. Emellett támogatni kell az energiahatékony technológiák fejlesztését és elterjesztését, valamint olyan jogszabályok és ösztönzők bevezetését, amelyek támogatják az energiahatékonyságot – nyomatékosította Kulcsár Tünde, a PTE Zöld Egyetem Program programkoordinátora.
A számos szemléletformálási akciók között a PTE telephelyeken a nagy forgalmú liftekhez a tavalyi év során kikerültek az egészségmegőrzés és energiamegtakarítást célzó liftmatricák, melynek kapcsán Zöld lépések az egészségért – Lépcsőzz velünk Te is! akciót szervezett. Az idei évben más kiemelt fenntarthatósági téma mellett az energiamegtakarítás vonatkozásában a PTE Zöld Egyetem Program kollégiumok között fenntarthatósági versenyt kíván indítani.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.