November 11. és 15. között rendezik meg a huszadik Harkányi Szabadegyetemet, amelynek idei témája a középkori Magyarország vallási és kulturális öröksége, különös tekintettel a ferences rendre és a reformációra.
A rendezvénysorozat korábban popkulturális témáknak is helyet adott, mára azonban egyre inkább vallási és egyháztörténeti előadásokra épülő eseménnyé alakult. Az elmúlt években az érdeklődés is csökkent a szabadegyetem iránt, amelynek idei programjában hangsúlyosan a ferences rend története, szellemisége és magyarországi szerepe jelenik meg.
Az öt napon át tartó programsor előadásai között Assisi Szent Ferenc életéről, a ferencesek középkori letelepedéséről, a népi vallásosságról, a búcsújárásról és a magyarországi reformáció terjedéséről is szó lesz. Külön előadást szentelnek a máriagyűdi kegyhely ferences múltjának, valamint a magyar református hitvallások történetének.
A tudományos és vallástörténeti előadásokat minden este 19 órakor kórushangverseny követi. A fellépők között lesz a Mecsek Kórus, a Siklósi Tenkes Vegyeskar, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Kórusa, a Vocapella és a Fermata Vegyeskar.
A programok többségének a harkányi művelődési ház ad otthont, ahol az előadások jellemzően 16:30-kor kezdődnek. A november 15-i zárónapon délelőtt istentiszteletet tartanak a református templomban, majd délután további előadásokkal és koncerttel fejeződik be a rendezvénysorozat.
Ezt, és a város többi programját az Irány Harkány! folyamatosan frissülő online rendezvénynaptárban is megtalálja.