Elkezdődött a visszaszámlálás

Helyi - szerző: KT

Az elmúlt héten folyamatosan jelentek meg a faházak és díszítések, lépten-nyomon a terepet szemlélő szervezőket lehetett látni a XIX. Harkányi Szüreti Fesztivál előjeleként. Az utca előkészítése ütemterv szerint folyik, tegnap elkészült a borutca és a szökőkút mellett órákon belül felépül a színpad is.

 

A szervezők több ezer ember érkezésére számítanak, hiszen a program rendkívül színes lesz: Majka&Curtis mellett még sokan mások színesítik a hétvégét, amit nem csak a programok miatt látogathatunk. Például borutca és kirakodóvásár is várja az ide látogatókat, a sportolók pedig maratoni kerékpárversenyen vehetnek részt.


A Kossuth Lajos utca No Name és Arany János utca közötti szakaszát és a szervizutakat már a kora reggeli órákban lezárták. Kerülni A Szent István utca vagy a fürdő felé is lehet.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.