Ha nem működik, meg is kell állni

Helyi - szerző: KT

Olvasói levél alapján jeleztük, egyetlen nap alatt megjavították az 58-as számú főút vasúti átjárójában lévő fényjelző készülékeket.  

 

A sorompó fehér LED optikája hibásodott meg – tájékoztatott a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A biztosítóberendezési diszpécser rögzítette a bejelentést, a hibaelhárító szakembereket értesítették, akik néhány óra alatt megjavították azt.  

 

Az adott vasúti szakasz veszélytelen, hiszen nincs rajta forgalom. Hibás berendezéseknél a MÁV is ügyel a biztonságra, így nem csak az autósok közlekednek nagyobb körültekintéssel:  

 

Jelenleg ezen a vonalszakaszon szünetel a vonatközlekedés, így balesetveszélyes helyzet nem állhat fenn a meghibásodás miatt. Ide vonatkozóan fontos megjegyezni, hogy azon esetekben, amikor a biztosítóberendezés visszajelentő, ellenőrző felületén a sorompóhibát észlelnek, akkor a mozdonyvezetőket is értesítik a meghibásodásról, így a vonatok a balesetek elkerülése érdekében lassabban, 15 km/h-s sebességgel közelítik meg az adott átjárót. Abban az esetben, ha az egy irányba jelzést adó közúti jelzőkön csak az egyiken is van fehér villogó jelzés, az a sorompó működőképességét jelenti. Ha a fénysorompó jelzők sötétek, akkor a sorompóberendezés nem működik, és a vonatkozó KRESZ előírások szerint kell eljárni. A fehér helyett sötét fénysorompó jelző a közúton közlekedőket fokozott figyelemre kényszeríti – tájékoztat a MÁV.  

 

Meghibásodott vasúti átjárói berendezéseknél a KRESZ 39§ 6. bekezdése így rendelkezik:  

 

„A vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén járművel a vasúti átjáróra – a (3) bekezdésben említett megállást követően – abban az esetben szabad ráhajtani, ha

a) a vasúti átjáró olyan kialakítású, hogy a megállás helyéről a vasúti pálya mindkét irányban kellő távolságra belátható és a jármű vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű nem közeledik…”