Ezt csinálták, ezt keresik a rendőrök

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Hétvégén a rendőrök 115 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén kellett, hogy  intézkedjenek. 4 halálos kimenetelű balesetben 5 személy halt meg. 25 baleset súlyos, 85 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 442 személyt fogtak el, ebből 76 fő az ellenük érvényben lévő körözés alapján került rácsok mögé. 183 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zsaruk 501 személyt állítottak elő, köztük 137 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedésre 280 esetben volt szükség. Tiltott határátlépés miatt 185 főt fogtak el, további kettővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

 

Kiraboltak egy pécsi dohányboltot

 

Könnyű préda a lesötétített dohánybolt, a rablónak be is jött: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. december 22-én 10 óra 30 perc körüli időben ismeretlen, maszkot viselő személy bement Pécsett a Rácvárosi úton lévő nemzeti dohányboltba, majd az eladót a kezében tartott gázriasztó fegyver használatát követően a bevétel átadására szólította fel – írja a rendőrség a felhívásában. Az eladó a kérésnek engedelmeskedett, a támadó – az üzlet előtt várakozó társával együtt – készpénzzel, valamint dohányáruval menekült el a helyszínről. Az esetben az eladó az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett, elmondása alapján a támadó 40 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, sötét kapucnis felsőt, valamint kék farmernadrágot viselt. A Pécsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben indított büntetőeljárást.  

 

 

 

 

A rendőrség kéri, hogy aki látta a bűncselekményt, vagy az elkövetővel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8 -16, p: 8 -13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.