Esti világkörkép

Nagyvilág - szerző: KT

 Ukrajna Miközben a tüntetők harmadik hónapja tartanak ki a kijevi Függetlenség terén, követelve Ukrajna vezetésének távozását, már az Európai Unió külügyminiszterei között is szóba került, hogy szankciókat léptessenek érvénybe, ha a kijevi kormány továbbra is erőszakot alkalmaz a tiltakozókkal szemben. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is támogatja az ukrán ellenzék követeléseit az alkotmányos változásokról, szakértői kormány felállításáról, és az elnöki hatalom megosztásáról. Washington radikálisabb, hiszen már korábban szankciókkal fenyegette Ukrajna vezetését, és az amerikai kongresszus már dolgozik is egy ilyen tervezeten.  

 

 Szíria  Nem tervez újabb szankciókat az Egyesült Államok Iránnal szemben. Erről azután beszélt az amerikai elnök, hogy kedden Washingtonban fogadta a francia államfőt. Hollande francia elnök és Obama egyetértettek abban, hogy fenn kell tartani a már létező szankciókat Iránnal szemben. Oroszország nem fogadna el újabb amerikai szankciókat.  

 

 Bosznia Több ezres tömeg követelte a kormány lemondását Szarajevóban, a boszniai tüntetések hetedik napján. A demonstrálók a politikusok vagyonosodási vizsgálatát és a gyanús privatizációs ügyletek visszaváltoztatását követelték. A tüntetések a magánosítás után csődbe ment cégek bezárása miatt robbantak ki.  

 

 Anglia Rekord vízállásokat mérnek a Temze London feletti szakaszán a több mint két évszázada nem tapasztalt mértékű, elmúlt hónap esőzései miatt. Ezer háztartásból a lakosokat is evakuálni kellett.

 

 Maffia Közös munkával huszonnégy embert vett őrizetbe az FBI és az olasz rendőrség, közülük nyolcat New Yorkban. A gyanú szerint olasz, amerikai és kanadai maffiacsaládok összefogva terveztek drogot és fegyvert csempészni Dél-Amerikából Olaszországon keresztül New Yorkba. A letartóztatottakat pénzmosással is gyanúsítják. A bandák a 227 milliárd forintnyi, féltonnányi kokaint gyümölcsszállítmányokban vitték volna ki Guayanából.