Nőtt a szabálytalan munkáltatók aránya

Gazdaság - szerző: GR

Az idei első negyedévben a munkaügyi hatóság 5918 munkáltatót ellenőrzött, és a vizsgálatok során a foglalkoztatók 58 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, míg 2013 azonos időszakában a munkáltatók felénél tárt fel szabálytalanságokat – olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának honlapján közzétett tájékoztatóban.  

 

Az adatok szerint a munkaügyi jogsértések az ellenőrzés alá vont foglalkoztatottak 51 százalékát, mintegy 34 ezer embert érintettek, ami javulást jelent tavalyhoz képest: 2013 első három hónapjában 65 százalék volt a szabálytalansággal érintett munkavállalók aránya.

 

A 2014. első negyedévében feltárt jogsértéseket elkövető 3423 munkáltató közül 1122 vállalkozással szemben szabtak ki munkaügyi bírságot, összesen csaknem 166 millió forint összegben.  

 

Magas a feketemunka még mindig  

 

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint még mindig kiemelkedő szabálytalanság a feketefoglalkoztatás. A munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 13 százalékát teszi ki a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzéssel érintettek száma, amely emelkedett tavalyhoz képest. A tavalyi év első negyedévéhez képest jelentősen nőtt a „feketemunkások” aránya, különösen az építőipari vállalkozások tekintetében (34 százalék). Az ellenőrzések 16 százalékát tartották a felügyelőségek az építőiparban, amely arányaiban növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

 

A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatók ellenőrzési aránya az előző évhez képest némileg nőtt, 13 százalék volt. Ez az ágazat most a feketemunkások 15 százalékát adta, amely a tavalyi évhez képest kis növekedést jelent, és az ágazat továbbra is a három „legfertőzöttebb” ágazat között van.

 

A kereskedelmi vállalkozások esetében a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavállalók arányát tekintve tavalyhoz képest csökkenés volt, ugyanis a 2013. januártól márciusig terjedő időszakában ez az ágazat termelte ki a feketemunkások 13, míg idén 12 százalékát. Az ellenőrzések 28 százaléka ebben az ágazatban zajlott 2014 első negyedévében; ez 2013-hoz képest csökkenést jelent.

 

Munkaidő, pihenőidő terén is nőttek a jogsértések  

 

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések több mint 4000 munkavállalót érintettek, ami növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezek a jogsértések jellemzően a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar területén foglalkoztatott munkavállalókat érintették a legnagyobb számban. A tapasztalatok szerint gyakran előfordult, hogy a munkavállalókat a munkáltató nem tájékoztatta a munkaidő-beosztásról, illetve a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjáról. A dolgozók munkaideje sokszor meghaladta a napi, illetve a heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékét, emellett a munkaszüneti napon történő munkavégzés szabályainak megsértésével is lehetett találkozni.

 

A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével 5254 dolgozót érintően találkoztak a munkaügyi felügyelők, amely tavalyhoz képest szintén növekedést jelent. A legtöbb munkaidő-nyilvántartással összefüggő jogsértést a kereskedelemben és a feldolgozóiparban foglalkoztatott munkavállalókkal szemben követték el a munkáltatók. Több ellenőrzött munkáltató sem tartotta be a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat; ezen jogsértések többségét már évek óta a feldolgozóipar területén munkát vállaló foglalkoztatottakkal szemben követik el.

 

Munkabérrel kapcsolatban is akadnak problémák

 

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések – például a kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum szabályainak megsértése, a határidőben történő bérkifizetéssel összefüggésben megállapított jogsértés – mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott ötödét érintette az idei első három hónapban. Ezen belül a legjelentősebb a munkabér védelmére vonatkozó szabályok, illetve a pótlékokra vonatkozó szabályok megszegése volt.