Felújításokat követően megkezdődött az új évad

Baranya - szerző: KT

Átépítették a jegyirodát is a Pécsi Nemzeti Színháznál (PNSZ), amely ma tartotta évadnyitó előadását. Bőhm György rendezésében Eisemann Mihály-Szilágyi László Én és a kisöcsém című operett-bohózatát tekinthette meg elsőként a nagyérdemű.

 

 

Pénteken Páva Zsolt polgármester és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora felavatta a teátrum új jegypénztárát, amelyre a nyáron mintegy 25 millió forintot költött javarészt önkormányzati támogatásból az intézmény..Az eseményt követően a színház megtartotta első premierjét, ezzel kezdetét vetette a 2014/2015-ös évadban.

 

Páva Zsolt köszöntőbeszédében emlékeztetett arra, hogy a teátrum 1896-ban emelt épületén az utóbbi években elvégzett szakaszos felújításoknak mára komoly eredményei lettek. Két esztendeje megújult az erkély, renoválták a homlokzatot, modernizálták a közönségforgalmi részeket, átépítették a mosdókat, majd tavaly újjáépítették a színház balett-termét.

 

A mostani beruházással – mondta – színvonalas körülmények között fogadhatja a színház a vendégeit. Kiemelte: a tervek kidolgozásához a Pécsi Tudományegyetem műszaki karának építész, belsőépítész, formatervező hallgatói nyújtottak segítséget.

 

Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója arról beszélt, hogy a teátrumban az elmúlt néhány évben duplájára nőtt a nézőszám, a négy évvel korábbi hatvanezerhez képest immáron százhúszezer néző látogatja az előadásokat évadonként. A jegypénztár átalakítását ez a megnövekedett látogatószám tette indokolttá, s ennek során kapott új előteret a kamaraterem is.