Villányi és siklósi Zöld Megoldás kapott támogatást

Baranya - szerző: KT

Villányi és siklósi projekteket díjaztak idén a Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatán. A 2011-óta minden évben megvalósuló projekt idén a villányi Kikerics Óvodában só- és fényterápiás szoba kivitelezéséhez, Siklóson a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában pedig zöld közösségi tér létesítéséhez biztosított anyagi forrást.

 

 

A települési környezet zöld fejlesztésében elkötelezett közösségek számára a Duna-Dráva Cement Kft. nemcsak a siklósi kistérségben, hanem Vác környékén is komoly lehetőséget kínált, amikor régiónként idén is 3 millió forinttal járult hozzá a fenntartható zöld megoldások megvalósításához.

 

A gyerekek és szülők bevonásával megvalósuló zöld projekteket a települési polgármesterek és képviselők társaságában 2014. szeptember 29-én Szarkándi János, a DDC elnök-vezérigazgatója avatta fel.

 

Villányban idén először valósult meg Zöld Megoldás, a Kikerics Óvodában létesült só- és fényterápiás szoba segíti az immunrendszer erősítését, enyhíti az allergiát és hozzájárul a légúti betegségek, így az asztma tüneteinek csillapításához is. Az itt tervezett kiscsoportos foglalkozásoknak köszönhetően, mind a helyi óvoda, mind a terápiás céllal bejelentkező környékbeli óvodák gyermekei lehetőséget kapnak egy egészségesebb és környezettudatosabb jövő kialakítására.

 

„Fontos számunkra, hogy a nálunk nevelkedő gyermekek egészséges felnőttekké váljanak. Hisszük, hogy óvodás korban mi is tudunk tenni azért, sőt kötelességünknek is érezzük, hogy a gyermekek szervezete a kívánt módon, egészségesen fejlődjön. A környezeti ártalmak okozta károsodások kivédhetetlenek, éppen ezért éreztük szükségesnek a só- és fényterápiás szoba kialakítását óvodánkban.” – mondta el a megnyitón Kincses Tamásné, az óvoda vezetője.

 

Siklós városa immár második alkalommal szerepelt eredményesen a Zöld Megoldás-pályázaton, előző évben a legendás várkert zöld növényzetét újították meg a támogatásból. Az idén átadott iskolai zöld udvar segíti az élhetőbb környezet, a zöld közösségi tér megvalósulását, a közös munka pedig hozzájárul a diákok környezeti neveléséhez, és a közösségi tér által létrehozott értékek megbecsüléséhez is.

 

Horváth István, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója elmondta, hogy a tananyag megtanítása mellett az is kiemelt feladatuk, hogy a diákoknak megtanítsák a környezeti tudatosság alapelveit, a létrehozott értékek tiszteletét és azt, hogy csak összefogva tudjuk jobbá, élhetőbbé tenni közös jövőnket.

 

Az átadó ünnepségek alkalmával dr. Marenics János, Siklós város polgármestere, és Tegzes Emil, Villány alpolgármestere is örömét és köszönetét fejezte ki a megvalósult környezettudatos és fenntarthatóságot támogató kezdeményezések megvalósulásáért.

 

 

Előzmények

 

A Duna-Dráva Cement Kft. 2011 szeptemberében hirdette meg először a DDC Zöld Megoldás-pályázatot, olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a közösségi terek, valamint a helyi infrastruktúra környezettudatos működtetését és hatékonyabb hasznosítását a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére ösztönző nevelést segítik elő.

 

A pályázatokat elbíráló zsűri felkérése során a vállalat azt tartotta szem előtt, hogy a gyárak vonzáskörzetében élő és dolgozó, elismert, hiteles szakértők döntsenek a pályamunkákról és a támogatások odaítéléséről.