Görögország elutasította a reformokat

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

A szavazatok több mint 95 százalékának összesítését követően a görögországi népszavazáson a választók 61,32 százaléka szavazott arra, hogy Görögország utasítsa el a hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban akkor még számára elérhető összeghez.

 

Louisa Gouliamaki/AFP/Getty Images

 

A görögországi népszavazás eredménye nagyon sajnálatos Görögország jövője szempontjából – reagált vasárnap, pár perccel éjfél előtt közzétett közleményében a referendum kimenetelére Jeroen Dijsselboem holland pénzügyminiszter, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke.

 

Dijsselbloem közölte: tudomásul veszi az eredményt, ám álláspontja az, hogy a görög gazdaság talpra állításához nehéz intézkedésekre és reformokra van szükség.

 

A januárban hivatalba lépett, a radikális baloldali Sziriza által vezetett görög kormány elsődleges követelése, hogy a hitelezők enyhítsenek Athén adósságterhein.

 

Most megvárjuk a görög hatóságok kezdeményezéseit – hangsúlyozta a holland pénzügyminiszter, közölve egyúttal, hogy az eurózóna állam- illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójával egy napon, kedden az Eurócsoport is összeül, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Az eurózóna tagállamai a két mentőcsomag révén Görögország immár a legnagyobb hitelezőivé váltak.