Nyugdíj: a férfiak is mehetnének 40 év munka után

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Népszavazási kezdeményezés indult a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért. A 200 ezer aláírást igénylő előterjesztés mögé felsorakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Liga Szakszervezetek is – jelentették be az érdekvédelmi szervezetek hétfőn Budapesten, közös sajtótájékoztatón.

 

A népszavazást Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője kezdeményezte magánemberként, aki a sajtótájékoztatón elmondta: sérti az esélyegyenlőséget, ha a társadalom egyik rétegének van ilyen kedvezménye, míg a másiknak nincs. Véleménye szerint meg kell szüntetni ezt a diszkriminációt úgy, hogy ne sérüljön a nők 40 éves jogviszonyra épített programja, hanem ezt a lehetőséget biztosítsák a férfiak számára is.

 

A szakszervezeti tisztségviselő bízik abban, hogy 1-2 hónapon belül összegyűlik a szükséges 200 ezer aláírást. A korkedvezmény 2014. év végi megszüntetése és az azt kiváltó rendszerek hiánya különösen indokolja a kezdeményezést – hívta fel a figyelmet Bodnár József.

 

Kordás László, a MaSzSz elnöke hangsúlyozta: ha ki tudják bővíteni az aláírásgyűjtésre létrehozott, Harc a férfi 40-ért elnevezésű akciószövetséget más érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel, sikerre tudnák vinni a népszavazás ügyét. Első lépésként november 5-ig 200 ezernél jóval több aláírás összegyűjtését célozták meg.

 

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte: a szövetség elnöksége egyhangúan döntött a kezdeményezésben való részvételről, amit vélekedése szerint a magyar társadalom is támogatni fog. Mintegy 150 milliárd forint az az összeg, amit évente a nők 40 év utáni nyugdíjba vonulására fizet ki a költségvetés – ismertette, hozzátéve: remélik, hogy a férfiak is hasonló mértékben részesülhetnek majd ebből.