Baksai Tamás: Szent István évezredes értékeit ma is követni kell

Helyi - szerző: HH

Nekünk, kései utódoknak az a feladatunk, hogy megvédelmezzük mindazt, amit Szent Istvánnak köszönhetünk és továbbadjuk nemzedékről nemzedékre – fogalmazott Baksai Tamás csütörtök délelőtt a katolikus templomban tartott ünnepi beszédében.

 

 

Államalapító Szent István hitt abban, hogy fel kell venni a kereszténységet, vérrel és vassal be kell illeszteni a magyarságot Európába annak ellenére, hogy a népe ellenére volt. Nekünk is vállalnunk kell, hogy teszünk valamit a közösségért – fogalmazott Harkány polgármestere, folytatva: vállalnunk kell, hogy megújítjuk azt, ami elromlott a történelem viharaiban, felvállalunk új dolgokat és küzdünk érte, hogy újabb évezred múlva is itt álljon Magyarország és együtt örülhessünk az anyaföld adta javaknak.

 

Baksai Tamás beszédében kiemelte: mindenkinek ki kell állni az ország és Európa elé, vállalni kell mind a felelősséget mind az ellenségeket, hiszen Szent István évezredes értékei – Magyarország teljes társadalmi, gazdasági és politikai megújítása – szükségesek ma is a megmaradásunkhoz.

 

Az új kenyér megszentelése mellett az ünneplők megkoszorúzták Szent István szobrát.