3800 katona van a déli határnál

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Simicskó István honvédelmi miniszter a TV2 Mokka című műsorában közölte: már 3800 katona van a déli határnál. Elősdleges feladatuk a kerítés építése, melyből naponta tíz kilométer épül meg. Az ORFK közben bejelentette: felkészültek a jogszabályi szigorításokra.

 

A Magyar Honvédség járművei a röszkei gyűjtőpontnál 2015. szeptember 11-én. Fotó: Molnár Edvárd, MTI

 

A szerdán indult, Határozott fellépés 2015 nevű gyakorlat kapcsán elmondta, hogy a honvédség feladata a rendőrökhöz hasonlóan a biztosítás. Élőerős védelem kell a határ mellé, nem elég a kerítés – fogalmazott.

 

Közben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határrendészeti főosztályvezetője a rendőrség és a bevándorlási hivatal péntek reggeli sajtótájékoztatóján közölte: a rendőrség felkészült a szeptember 15-ével hatályba lépő jogszabályi változásokra, megfelelő erő és állomány áll rendelkezésére, hogy végrehajtsa feladatait.

 

Balázs László közölte: idén 179.077 emberrel szemben intézkedtek tiltott határátlépés miatt, csak csütörtökön 3601-gyel szemben. Éjféltől péntek reggel 8 óráig 855 bevándorlót állítottak elő.

 

A hatóságok ebben az évben 1046 embercsempésszel szemben jártak el – mondta a főosztályvezető. Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója elmondta: eddig 164.382 menekültügyi kérelmet regisztráltak. A befogadóintézményekben jelenleg 2518-an tartózkodnak.