Félmilliárd eurós hitelt vett fel Magyarország

Gazdaság - szerző: HH

Az állam a mikro- kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítéséhez is hozzá kíván járulni a félmilliárd eurós hitel felvételével. A hitelt egy újabb, másfél milliárdos hitelkeret terhére írta alá Baranyay László, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

 

Baranyay László és Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

 

Az EIB legutóbb júliusban biztosított egy egymilliárdos hitelkeretet, melyből 500 milliót vettünk fel. Ez három, 2014-2020 közötti uniós program megvalósításához kellett. A mostani hitelkeret további négy programhoz szükséges., amit három éven belül használhat fel Magyarország.

 

A négy program között a Gazdaságfejlesztési és Innovációs (GINOP), Versenyképes Közép-Magyarország (VEKOP), Terület- és Településfejlesztési (TOP), valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési (EFOP) operatív program szerepel.

 

A hitelkeret felhasználása az európai uniós programokkal összhangban hozzájárul majd a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítéséhez, a munkahelyteremtő beruházások támogatásához, az ipari parkok fejlesztéséhez, illetve barnamezős iparterületek megújításához – közölte a tárca.