Burgert Ottó: vízválasztó mérkőzés várt ránk

Életmód - szerző: HSE

Harkány első csapata fontos győzelmet aratott vasárnap, hazai pályán a listavezető Ócsárd csapatánál bizonyult egy góllal jobbnak. Az óriási taktikai csatát hozó mérkőzésen Kolompár Kálmán első félidei góljával sikerült vezetést megszerezni, amit a mérkőzés végéig meg is tartottak a fiúk.

 

Az egész héten gyakorolt taktikai változtatásnak köszönhetően ellenfelünk nem talált fogást rajtunk és ez döntőnek bizonyult a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Győzelmünkkel hat pontra megközelítették az egy meccsel többet játszó Ócsárdot, valamint három pontra feljöttünk a szintén egy találkozóval többet játszó Himesháza csapatára.

 

Nagyon fontos vízválasztó mérkőzés várt ránk ünnepi hangulatban – mondta Burgert Ottó vezetőedző az Ócsárd ellen megnyert bajnoki mérkőzés után. A múlt héten ellenfelünket feltérképeztük és a heti munkát a látottakra reagálva terveztük meg. Az elképzelt taktikát tökéletesen megvalósítottuk és ellenfelünk nem tudott alkalmazkodni hozzá. Tudatosan, fegyelmezetten játszottunk. A végjátékban nagyobb arányban is győzhettünk volna.

 

A hétvégén szomszédvári rangadóra kerül sor, amikor a Harkányfürdő SE labdarúgói Drávaszabolcsra látogatnak.

 

Az utánpótlás nem volt ilyen sikeres

 

Szombaton a szintén Ócsárddal megmérkőző együtteseink vereséget szenvedtek a jobb erőkből álló hazaiaktól. Ócsárd SE U19 – Harkányfürdő SE U19 7:3 lett a végeredmény, mindhárom gólt Libor Gergő rúgta. Ócsárd SE U16 – Harkányfürdő SE U16 9:1-es eredménnyel zárult, a harkányiak egyetlen gólját Forgács Armand szerezte.