Hiába erőltetik, senkit sem érdekel a Torkos csütörtök

Helyi - szerző: KT

Az elmúlt évben Baranyában 24, idén csak 15 helyszínen ehetünk féláron február 11-én, a Torkos csütörtökön. Az első esztendőkben tömegeket vonzó kezdeményezés népszerűsége a vendéglátósok körében hamar zuhanórepülésbe kezdett, Harkányban pedig sosem volt olyan népszerű, mint amiről a szervezők országos szinten beszámolnak. Idén egy harkányi étterem sem vesz részt rajta.

 

 

A Torkos csütörtök lényege abban áll, hogy a helyben fogyasztott ételek és néhány ital kedvezményesen, féláron fogyasztható – azokban az éttermekben, akik csatlakoznak a szervezkedéshez. Ilyen pedig Harkányban idén sincs.

 

Sokan kezdetekben úgy vélték, hogy a felhalmozódott készletek miatt jót tesz egy kis pörgés a vendégszámok téli mélypontjában, az utóbbi években azonban a hely vendéglátósok érdektelenek. Egységes véleményt alkotnak abban, hogy nem gazdaságos számukra a féláron való értékesítés – tűnik ki kutatásunkból.

 

A gyakorlat azt igazolta, hogy a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezése csak olyan tömegeket mozgat meg, akik évente egyszer, az ingyenség miatt, csakis ekkor mennek étterembe – vélik egyöntetűen a harkányi vendéglátósok. Ennek okát is megjelölik: a régiónkban, sőt megyénkben alkalmazható haszonkulccsal óriási ráfizetés a féláron való kiszolgálás. Az elcsépelt szlogen, hogy jó reklám és majd új törzshelyet keres mindenki – az élet próbáján idén tizenegyedik alkalommal vérezett volna csúfosan el.

 

Az elmúlt években folyamatosan csökken az országos érdeklődés is, mára pedig megtizedelődött azon résztvevők száma, akik vállalják a Torkos csütörtök szabályait.