Marosi András: ezek egy ötven évvel ezelőtti utcaképet idéznek

Helyi - szerző: HH

A gyakorlat kritikáját fogalmazta meg a Városgazdálkodás vezetője. Úgy véli az, hogy egyforma virágládák sorakoznak egymás mellett még nem javít az összképen, az átrakodás gyakorlata nem elég, mindet rég le kellett volna már cserélni.

 

 

A beton virágtartók, mint a városképet alapvetően meghatározó látványelemek a hatvanas éveket idézik – mondta Marosi András egy városrendezési megbeszélés alkalmával. A nemrégiben megalakult Városgazdálkodási Zrt. vezetője annak kapcsán említette a kihelyezett betonládákat, hogy azokat utcánként egységesíteni próbálták – ehhez azonban nem találtak elegendő mennyiségű, azonos küllemű virágtartót.

 

Kérdésünkre elmondta, nem venni vagy vetetni akar újabbakat, a városi üzemben csinálnák meg a virágtartókat modern elvárásoknak és formáknak megfelelően.

 

A Harkány-szerte elhelyezett mintegy tucatnyi fajta láda némelyike alapvető feladata mellett forgalomterelési funkciót is kapott, de az elmúlt néhány évtized során ezen már túlmutat egy európai várostervezés. Városunkban több tucat virágtartó cseréje valósulhat hamarosan meg.

 

A parkosítási szakember rámutatott, hogy egy innovatív – például padokkal és ülőrészekkel egybeépített – fa elemekkel borított virágtartó látványos köztéri elem lehet, előállításának jelentős feladatrészét pedig saját erőből is el tudják látni.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.