Közmunkaprogram: feljelentés egy baranyai település ellen

Baranya - szerző: HH

A Belügyminisztérium (BM) 401 közmunkaprogramot ellenőriztetett. Kilenc esetben visszakérik a támogatást a súlyos szabálytalanságok miatt, négy esetben pedig büntetőfeljelentést is tettek csalás gyanúja miatt. Egy baranyai település esetében is eljárás indult.

 

Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg valamint Zala megye mellett egy baranyai település is érintett a büntetőügyben, míg pénzt Zalából és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is kérnek vissza. Településeket nem nevezett meg a BM.

 

A Belügyminisztérium összesen több mint 150 millió forintot követel vissza az érintett önkormányzatoktól. A közfoglalkoztatási támogatást abban az esetben kell visszaadni, ha az önkormányzat nem teljesíti a vállalt feladatait. A legnagyobb hányadban Jász-Nagykun-Szolnok megye két településétől – 51,5 és 81 millió forintot – kér vissza a BM.

 

A legtöbb hiányosság késve elkészített szerződésekben, rosszul megállapított bérekben, hiányzó szakvéleményekben, szabadság nyilvántartásban, munkaidőben jelentkezett. Sok esetben nem forgatták vissza a bevételeket sem a közfoglalkoztatásba. Volt, ahol vízelvezető árok helyett járdát építettek és akadt, ahol mezőgazdasági üzem helyett a közmunkások az önkormányzat épületét alakították át. Az sem maradt példa nélkül, hogy a közmunkásokat magánember szőlejében dolgoztatták.