A magyar és angol mellett a matekkal is dobogóra álltak

Helyi - szerző: HH

Összességében több mint 10 ponttal előzték meg a Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai a második helyen végzett csapatot a Siklóson lebonyolított Táncsics Kupa magyar nyelvi versenyen. A felső tagozatos tanulók számára kiírt megmérettetésen tíz iskola diákjai vettek részt.

A harkányi nebulók közül az ötödikesek versenyében Fekete Míra második, Zsiros Alexandra harmadik, a hatodikosoknál Sólyom Boglárka harmadik, a hetedikeseknél Tegzes Kata első, míg a nyolcadikosok körében Füredi Fanni első, Bognár Lilla Éva második helyezést ért el.

 

A harkányi iskola polcára került a magyar verseny kupája. A kitüntetés annál az iskolánál marad, aki legalább háromszor egymás után első helyezést ért el az összesített pontszámaival, nem először

 

Az angol nyelvi versenyen a hetedikeseknél Nagy Lóránt végzett az élen, Endrődi Norbert harmadik helyezett lett, míg a végzős tanulók körében Füredi Fanni szerezte meg az első helyet, megelőzve Versényi Vivient.

 

A matematika versenyen az ötödikes diákok között Spándli Dominik harmadik lett, míg a hetedikeseknél Tegzes Kata végzett az élen. Itt Szabó Máté szintén harmadik helyezést szerzett. Az iskolák közötti versenyben az intézmény szintén harmadik helyen végzett.

 

További hír az intézmény háza tájáról, hogy a Szombathelyen lebonyolított Sistrum Országos Hegedűversenyen Keczeli-Mészáros Anna és Szabó Lili is arany minősítést szerzett.