Baksai Tamás: tisztázza magát a vádak alól az alpolgármester

Helyi - szerző: HH/MTI

Felszólította Harkány alpolgármesterét a város vezetője hétfőn, hogy tisztázza érintettségét egy 1973-as súlyos testi sértés miatt indított büntetőügyben.

 

Baksai Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy Éva Ferenc alpolgármester érintett egy 1973-as büntetőügyben. Hozzátette: úgy tudja, hogy Éva Ferencre másfél éves börtönbüntetést szabtak ki akkor.

 

A polgármester elmondta, hogy hétfőn nem tudott egyeztetni az alpolgármesterrel. A város képviselő-testülete kedden foglalkozik az üggyel.

 

Arra kérjük Éva Ferencet, hogy nyilatkozzon ezekről a nagyon súlyos vádakról, és amennyiben azok megállnak, fel fogjuk szólítani a lemondásra alpolgármesteri mandátumáról, illetve arra, hogy képviselő-testületi munkáját független képviselőként folytassa – mondta Baksai Tamás.

 

Éva Ferenc nem szerepel a Fidesz tagnyilvántartásában, tagságát „egyéb párttechnikai okok miatt korábban törölték” – tette hozzá.

 

Éva Ferenc 2006 és 2010 között Harkány alpolgármestere volt, 2010 és 2014 között önkormányzati képviselőként dolgozott. 2014 óta ismét Harkány alpolgármestere.

 

Baksai Tamás kiemelte, hogy Éva Ferenc rendelkezik az önkormányzati munkájához szükséges erkölcsi bizonyítvánnyal. Éva Ferenc egyelőre nem kívánt nyilatkozni.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.