Hét nap, tucatnyi program: május végén másodszor nyit a Gyermekáldás hete

Helyi - szerző: KT

Második alkalommal rendezik meg a Gyermekáldás hete programsorozatot Harkányban. A közvetlenül ThermalFest után, május 23-29. között tartott rendezvényekre érkezik olyan házaspár is, akik tavaly még ketten jöttek, de nyolc év várakozás után idén már hármasban látogatnak el a programokra.

 

 

Szeretnénk segíteni a pároknak abban, hogy a lelki harmónia megteremtését és a harkányi pihenést egy boldog babavárás kövesse, vagy megadni a reményt, hogy egy kórházi kezelés, vagy más alternatív módszer is hozzásegítsen sok családot, hogy minél több baba szülessen – mondta Kiss-Kálmán Éva, a rendezvény életre keltője és házigazdája. Rendezvényünkön a harkányi gyógyvízkúra kipróbálása mellett lehetőség van más alternatív gyógymódok megismerésére is: Lux módszer, művészet terápia, Aviva torna, termékenységet fokozó gyógynövények és ételek – tette hozzá.

 

A képviselő asszony kiemelte: dr. Lux Elvira klinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktus több évtizedes szakmai tapasztalataival a háttérben kidolgozta az egyedülálló Lux módszert, amelyet dr. Kéri Ibolya és Soponyai-Nagy Krisztina ismertet. Dr. professzor Bagdy Emőke a hazai pszichológia királynője boldogságunk feltételeiről beszél, aki a Gyermekáldás hete rendezvényen megtartott előadását az első Budapesten megépülő református Makovecz templom építésére ajánlja fel. Bíró László a Magyar Katolikus Egyház családreferens püspöke szentmisét is celebrál. A gyógyfürdő ételbárja minden nap különleges összetételű menüajánlattal várja vendégeit.

 

A programoknak számos külső helyszín mellett a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház HPC szárnya ad otthont, míg a gyógyfürdőben minden nap délelőtti programok várják az érdeklődőket. Ezek között a Lux baba csoportfoglalkozás, művészetterápia, aviva torna, vízi torna, Bölcs Ő a népművészetben kiállítás is megtalálható.

 

 hétfő (május 23.) – Nyitónap 

17:00 Megnyitó: Fűrész Tünde család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Tiffán Zsolt, Baksai Endre Tamás, dr. Péter Iván, Kiss-Kálmán Éva (HPC)

18:00 Dr. Varga Péter: A Harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház nőgyógyászati osztályának eredményei (HPC)

19:00 Ünnepélyes vacsora

20:30 Jazz est (Nagy Gyula és barátai előadásában) (HPC)

 

 kedd (május 24.) – Harmónia nap 

17:00 Dr. Kéri Ibolya és Soponyai-Nagy Krisztina LUX Baba Program – A stressz és termékenység előadás

18:00 A stressz oldásának lehetőségei elméletben és gyakorlatban  – csoportfoglalkozás (HPC)

18:00 CSOK előadás (HPC)

19:00 Snack vacsora

20:00 Rudán Joe akusztik koncert (HPC)

 

 

 szerda (május 25.) – Boldogság nap 

14:30 Gyermekáldást segítő ételek készítése – Gasztro műhely (Dráva Hotel)

18:00 Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása (Thermál Hotel)

19:15 Snack vacsora (Thermál Hotel)

20:00 Bagdi Bella koncert (Thermál Hotel)

 

 csütörtök (május 26.) – Áldás nap 

18:00 Szentmise – római katolikus templom

19:00 Bíró László a Magyar katolikus egyház családreferens püspöke előadása (Katolikus Templom)

20:15 Szeretet vendégség agapé (Művelődési ház)

 

 péntek (május 27.) – Egészség nap 

16:00 Gyermekáldást segítő Ételek készítése – Gasztro műhely II. (Dráva Hotel)

18:00 Dr. Szabó István nőgyógyász professzor (Dráva Hotel)

18:45 Snack vacsora (Xavin Hotel)

19:45 Salsa est (Xavin Hotel)

 

 szombat (május 28.) – Remény nap 

15:00 Tapolyai Emőke pszichológus, pasztorál pszichológus, szexológus előadása (HPC)

16:00 HPC bemutatása a vendégeknek

Délutáni fürdőzés a Harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórházban vagy családi program a Zsigmondy sétányon – főzőverseny majd bál

 

 vasárnap (május 29.) – Természet nap 

Simon András Életed üzenet képmeditáció

Délutáni látogatás a szaporcai Ős-Dráva látogatóközpontba.

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.