Elhajtott a harmadik

Baranya - szerző: HH

Elhajtott a harmadik autós kedd délután annak a balesetnek a helyszínéről, amit 17 óra 45 perc körül valószínűleg akaratán kívül okozott. Úgy tudni, hirtelen fékezett, aminek következtében a mögötte haladó két autó egymásba csúszott.

 

 

A kisbusz kitört első kerékkel az árokban kötött ki, míg a szinte felismerhetetlenségig roncsolódott Mazda az árokban felborulva az úttesten állt meg. Sofőrjét súlyos állapotban helikopter szállította kórházba.

 

Úgy tudjuk, a szintén Pécs felé haladó harmadik féllel kapcsolatban még nem sikerült tisztázni, valóban a mögötte haladók nem tartották-e be a követési távolságot, hiszen nem maradt ott a baleset helyszínén.

 

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a Tenkes hegy 58-as útját félpályán lezárták. A rendőrség mobilapplikációja elbukott a megbízhatósági teszten: most sem közölte a több, mint másfél órás, kiemelt fontosságú útvonal lezárását.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.