A szakma képviselőit szólítják meg az előadások

Helyi - szerző: HH

Ötödik alkalommal került megrendezésre a harkányi kórházban az a kétnapos előadássorozat, melyen a mozgásszervi és kapcsolódó társszakmák szakemberei saját szemszögükből mutatják be, miként látják a betegekkel kapcsolatos problémákat.

 

 

A szakorvosoknak és szakembereknek tartott Reumatológia és rehabilitáció határterületei című kreditpontos képzést pénteken dr. Péter Iván nyitotta meg. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház igazgatója a kórház jelenlegi helyzetéről, szakmai tevékenységéről számolt elsőként be.

 

A HPC épületében zajló kétnapos esemény az orvosok és szakdolgozók számára az idegsebészet, kardiológia, neurológia, ortopédia és traumatológia területei mellett a kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció valamint a reumatológia területét is érintve közvetít információt. A szombaton záruló konferencia tucatnyi előadását a kórház orvosai, szakdolgozói mellett a szakma kiválóságai is színesítik.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.