Baranyában sem éri meg feketén dolgoztatni

Baranya - szerző: HH

Csaknem ötezer adózó szerepel a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók országos listáján, ebből 149 munkáltató baranyai. A mulasztók az adó- és mulasztási bírságon túl egyéb szankciókra is számíthatnak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

 

Nem éri meg be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatni, hiszen a NAV a szabálytalanságról tájékoztatja a munkaügyi hatóságot és az egészségbiztosítót is. A feketefoglalkoztatók listájáról nehéz lekerülni, mert csak két év után törli a hivatal a rajta szereplő adózókat, ha nem követnek el újabb szabálytalanságot.

 

A be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása miatt megállapított adót és járulékot a hivatal a mindenkori minimálbér kétszerese után és legalább három hónapra határozza meg, továbbá dolgozónként egymillió forintig terjedő mulasztási bírságot is kiszab. Emellett a NAV üzletlezárásról vagy üzletlezárást helyettesítő bírságról is dönthet.

 

A több milliós szankciók mellett üzletpolitikai hátrányt is jelent a listára kerülés, hiszen ezek a vállalkozások kockázatos adózóknak minősülnek. Ez a besorolás egyebek mellett azzal jár, hogy az ellenőrzés határideje 60 nappal hosszabb az általánosnál, az áfa-kiutalás határideje mindig 75 nap, az ellenőrzési eljárásban megállapított késedelmi pótlék naponta a jegybanki alapkamat ötszörösének 365-öd részére emelkedik, az adó- és a mulasztási bírság – amelynek kiszabása nem mellőzhető – minimuma és maximuma magasabb az átlagosnál.