Hagyományőrző nappal folytatódik a Szabadegyetem

Helyi - szerző: KT

A tizenkettedik harkányi Szabadegyetem szombatja Terehegyé. A hagyományőrző nap délelőtt veszi kezdetét solymászbemutatóval, majd a Sebő együttes koncertjével zárul.

 

Varga János mérnöktanár

 

A rendezvénysorozat első napján dr. Csorba László történész mellett Antal Andreát, a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztályának vezetőjét is hallhatták az érdeklődők, míg Varga János egy amerikai archívumokból megszerzett kuriózummal kedveskedett a megjelenteknek: Harkányban volt hallható először Neumann János hangja magyarul. A mérnöktanár a Szabad Európa Rádiónak adott riport hanganyagát kutatta fel. Az első nap estjét Vesztergám Miklós tárogatójának hangjával és a hangszer bemutatásával zárult.

 

A szombati program:

 

10:00–13:30 történelmi solymásztábor – Mesterségek udvara

13:30 történelmi solymászbemutató – Györffy-Villám András mestersolymász

14:30 Kassai féle lovas íjász módszer bemutató – Déligyepű-védők

15:30 A hunnia csipke – Fáyné Tornóczky Judit csipkekészítő

16:30 A táncház módszer – Sebő Ferenc

18:00 kóstoló vacsora – szürke marhából készült ételek

19:00 A Sebő együttes koncertje, bemutató táncház

 

Antal Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztályának vezetője

 

dr. Csorba László történész

 

Vesztergám Miklós