Érvényes volt az októberi testületi ülés

Helyi - szerző: KT

A Kormányhivatalhoz fordult az a bejelentő, aki a Hegyi Ákos menesztését taglaló, október 27-én megtartott testületi ülés törvényességét kérdőjelezte meg. A helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletét végző szerv valamennyi, az ügyben keletkezett dokumentációt bekérte, mely eredményeként egy törvényességi felhívást készített.

 

 

A Kormányhivatal a bejelentés kapcsán megvizsgálta a jegyzőkönyvvezetés valamint Szervezeti és Működési Szabályzat (SzMSz) összefüggéseit, de kitért az ülések összehívásának, nyilvánosságának rendjére is. Ugyan kisebb formaiságban vétett szabálytalanságra rámutatott, az ülés és a döntések érvényességét nem kérdőjelezte meg.

 

A Kormányhivatal által hozott törvényességi felhívás az októberi testületi ülésre és a meghozott döntésekre vonatkozóan érdemi kihatással nem bír, a döntések törvényesek voltak – mondta dr. Markovics Boglárka, Harkány jegyzője. Mint ismertette, a felhívás három pontban foglalja össze megállapításait.

 

Zárt ülést kellett volna tartani

 

A Gyógyfürdő Zrt. tulajdonosi döntéseinek kapcsán felmerült a Hegyi Ákos, a Gyógyfürdő Zrt. akkor vezérigazgatójának távozását taglaló napirendi pont zárt ülésen való tárgyalása. A pont vonatkozásában – ahol a polgármester kapott felhatalmazást a tulajdonosi döntés képviseletére a fürdő közgyűlése előtt – azt a megállapítást tette a Kormányhivatal, hogy a kérdést „állásfoglalást igénylő személyi ügyként”-kellett volna kezelni, ezért be kellett volna szerezni az érintett nyilatkozatát a nyilvános ülés keretében történő tárgyalhatóságra vonatkozóan. Amennyiben erre nem érkezik külön nyilatkozat, zárt ülést kell elrendelni.

 

Nincs harmadik lehetőség

 

A napirendi pont tárgyalása és elfogadása során az ülésen jelen lévő Kiss-Kálmán Éva jelezte, hogy sem szavazni, sem tartózkodni nem kíván. A kormányhivatal állásfoglalása szerint ilyen lehetőség nincs, ez esetben a tartózkodók számát kell emelni, mely a döntésre jelen esetben nincs befolyással, hiszen rendelkezésre állt a szükséges számú szavazat. A Kormányhivatal arra is felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy amikor valamely képviselő bejelenti a személyes érintettségét, és a kizárás kérdésében nem kell döntést hozni – mert ez nem minden esetben van így -, ennek ténye a határozatképességet nem változtatja meg.

 

Nem készülhetett minden anyag el

 

A Kormányhivatal harmadik pontjában a testületi ülés előkészítésére tett megállapításokat, például az előterjesztések esetében nem minden napirendi pont vonatkozásában lett betartva a háromnapos határidő. Ez az az intervallum, mellyel korábban a meghívottak számára ki kell küldeni az előterjesztés írásos anyagát.

 

Baksai Tamás polgármester megjegyezte: Hegyi Ákossal való egyeztetés során releváns kérdésekre nem kapott a volt vezérigazgatótól választ, így az előterjesztés részleteiben nem készülhetett el hamarabb.

 

Kitértek arra is, hogy az ülésről készült jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a tanácskozási joggal meghívott résztvevők neveit, a megjelentek személyét pedig az ülés levezetője állapítja meg. Jelezték azt is, hogy Hegyi Ákos a testületi ülésen késett ugyan, de megjelent, ennek ténye viszont a jegyzőkönyvben nem szerepel.

 

Az önkormányzat működésének törvényességéért a jegyző felelős; a törvényes működést a Kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörében folyamatosan kontrollálja. A Kormányhivatal felhívását a képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta az önkormányzat új szervezeti-és működési szabályzatát is, amelyben a testületi ülés előkészítésére vonatkozó rendelkezéseket is aktualizálták. Dr. Markovics Boglárka a megállapításokkal kapcsolatban megjegyezte, a jövőben is minden szabályt igyekeznek maradéktalanul betartani.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.