Mint a filmeken: szerelmi háromszög rengeteg pénzzel

Baranya - szerző: HH

A gazdag vállalkozó feleségét elcsábítva szerzett egy bűnöző jelentős vagyont. A nő annyira szerelmes lett, hogy 200 milliót adott a csalónak, aki viszont feleségével élte azt fel.

 

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség több rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat négy személlyel szemben, akik több mint 200 millió forintot csaltak ki egy nőtől – közölte lapunkkal a vádhatóság.

 

A vádlottak közül ketten házastársak, akik közül a férfi ellen több büntetőeljárás van folyamatban, évek óta vagyon elleni és erőszakos bűncselekményekből tartja fenn magát.

 

A sértett nő férje vállalkozó, aki jelentős jövedelemre tett szert. Az elsőrendű vádlott megismerkedett a vállalkozó felnőtt fiával, akitől tudomást szerzett a család anyagi helyzetéről. 2015. év áprilisában a vádlott találkozott a sértett nővel, akinek elmondta, hogy házassága megromlott és vele képzeli el a jövőjét. A nő ezt elhitte a férfinak, majd rövid idő után elköltözött a férjétől. Mivel a vádlott tartott a férjtől, ezért hangoztatta az asszonynak, hogy azt börtönbe kellene juttatni, azonban előtte a családi vagyont ki kell menteni.

 

A feleség a vádlott utasítása alapján több feljelentést is tett férje ellen, míg a családi vagyont fokozatosan átadta a vádlottnak. Ez részben készpénzben történt, úgy, hogy a férfi a közös jövőjük megalapozása miatt különböző vállalkozásokkal kecsegtette, másrészt a nő a nevén lévő ingatlant, nagy értékű gépjárműveket átíratta a vádlott érdekeltségébe tartozó cégekre. Az asszony megtévesztésében a férfi segítségére volt a felesége, illetve két ismerőse is. A vádlott összesen mintegy 200 millió forint értékű vagyont szerzett meg, melyek egy részét feleségével együtt utazásra, illetve megélhetésre költötte, míg a vagyon egy része az eljárás során visszakerült a sértetthez.

 

A férfit emellett az ügyészség további csalásokkal is vádolja, melynek során különböző sértetteket tévesztett meg, mellyel közel 30 millió forint kárt okozott.

 

A vádlott cselekménye a csalás minősített esetének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 5-10 évig terjedő szabadságvesztés. A többi vádlott az általa elkövetett bűncselekménynek a bűnsegéde. Az elsőrendű vádlottal szemben több büntetőeljárás van folyamatban, jelenleg előzetes letartóztatásban van.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.