Szabadalom: tollból készül az új szigetelőanyag

Életmód - szerző: HH

Siklóson, a Bern Építő Zrt-nél mutatták be az új, környezetbarát szigetelőanyagot, ami tollhulladék újrahasznosításával készül. Az 1500 kísérlet után hamarosan a szabadalmi eljárás is megindul.

 

 

Évente mintegy tízezer tonna baromfitoll hulladék keletkezik csak Magyarországon. Ennek az óriási mennyiségű, másra használhatatlan szerves mellékterméknek a sorsa 90 százalékban az elégetés, melynek költségessége mellett környezetkárosító hatásai is vannak. Egy hazai kutatás eredményeként e veszélyes hulladékból környezetbarát hő-hangszigetelő anyag készül.

 

Major József, az ötletgazda már korábbi építészeti projektjei során felfigyelt a madártoll kiváló hőszigetelő képességére és anyagának, a keratinnak strapabíró szerkezeti tulajdonságaira. Három évvel ezelőtt pedig értesült a zöld innovációs pályázati lehetőségről, melynek keretében alkalma nyílt kutatást indítani környezetbarát építőanyag gyártásának kikísérletezésére. Így összefogva a projektgazda szerepére jelentkező Bern Építő Zrt-vel és két további magyar és egy norvég szervezettel, kutatási projektet indított a veszélyesnek minősülő tollhulladék építőipari szigetelőanyagként történő újrahasznosítására. A projekttel kapcsolatos kutatások 2015-ben indultak Kiskőrösön, több építész és zöld technológiákkal foglalkozó szakember bevonásával. A projekt szereplői a Bern Építő Zrt-n kívül az ÉMI Nonprofit Kft., az EU PCM Nonprofit Kft., a Peter’s Paplan Kft. és az ID Norway AS voltak.

 

A pályázati vállalás nem volt csekély: két különböző, minden vonatkozó építőipari követelménynek megfelelő prototípus termék kifejlesztése, továbbá az ezek gyártásához szükséges manufakturális gyártósor létrehozása. Így született meg a tollcarton fantázianevű külső homlokzati hőszigetelő, és a tollfa nevű, belső hő- és hangszigetelő anyag. A termékek végigmentek minden vizsgálaton, melyen építőipari termékeknek végig kell mennie. Mindkét típus kiváló szigetelő hatással bír és környezetvédelmi jelentőségük is óriási.

 

Több bejegyzett szabadalom létezik a világ különböző országaiban a hulladéktoll újrahasznosítására. Ezek eredményeképp azonban egészen idáig egyetlen, gazdaságosan gyártható, biztonságos és a piacon is életképes termék sem született.

 

A feladat bonyolultságát mutatja, hogy a Természetből a természetbe projekt kísérletei során a panelek végleges szerkezetének kifejlesztéséhez több mint 1500 különböző kísérlet végrehajtására volt szükség. A végtermék összetételét 90%-ban egész és darált baromfitoll képezi, 9 különbözőféle adalék pedig biztosítja az olyan további terméktulajdonságokat, mint a statikai szilárdság, a tűzállóság, vagy a kártevők és rovarok elleni védelem.

 

A projekt 2017 év eleji, sikeres zárása azonban nem jelent megállást. Hosszú távú cél a tömeggyártás és a nemzetközi piacra lépés, melyet a termék gazdaságossága és környezetvédelmi értéke támaszt alá. Sokoldalúságára pedig csak egy példa, hogy ötletek születtek már a bútoripari felhasználására is.

 

A Természetből a természetbe! program Norvégiától a Norvég Alapok révén 235.564.772 forint támogatásban részesült. A projekt célja a baromfitoll hulladékok építőipari alapanyagként történő újrahasznosítási lehetőségeinek kutatása volt.