Már postaládákban az építmény- és telekadóról szóló megkeresés

Helyi - szerző: HH

Az elmúlt napokban már találkozhattunk a postaládánkban azzal az adóbevallások benyújtására vonatkozó megkereséssel, melyet az önkormányzat építmény- és telekadó tárgykörben küldött.

 

A megkeresések kiküldésének alapvetően két oka volt. Az egyik indok az, hogy az idei évtől kezdődően Harkány Város Önkormányzata számára is kötelező az adózási rendszert egy új, központi alkalmazásba – úgynevezett ASP-programba – átállítani. A rendszerátállás kapcsán át kellett tekintenünk az összes építmény- és telekadó ügyiratot, amelynek kapcsán számos esetben hibákat, hiányosságokat észleltünk – tudatta ezzel kapcsolatban dr. Markovics Boglárka.

 

A másik ok, hogy városunkban 2016. január első napjától hatályba lépett a helyi adókról szóló 31/2015.(XI.30.) számú rendelet, amelyben változtak, illetve bővültek az építményadó valamint a telekadó mentességi kategóriák, amelyhez igazodva átalakításra kerültek a bevallási nyomtatványok is. A fentiekre tekintettel kérjük az érintetteket, hogy a rendszerátállás megkönnyítése és a hibák javítása, hiányosságok pótlása érdekében működjenek együtt Hivatalunk Adóirodájával – tette hozzá a város jegyzője.

 

Az iroda munkatársai ügyfélfogadási időben is rendelkezésre állnak; tájékoztatást adnak, igény esetén pedig segítséget nyújtanak a nyomtatványok kitöltésében is.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.