Márciusban indul a hajózási szezon

Életmód - szerző: KT

Kormoránok, a legendás homokzátonyok és a máshonnan el nem érhető, érintetlen természet – a Dráva világát ismerhetjük meg azokon a másfél órás sétahajózásokon, melyek idénye március 12-én kezdődik.

 

 

A drávaszabolcsi kikötőből vasárnap 10 órakor fut ki a hajó, de egy utat már szerdára is meghirdettek. Felnőttek 2000, gyerekek és nyugdíjasok 1700 forintért léphetnek a fedélzetre, de a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges.

 

A tavaly több mint kilencezer utassal közel 250 járatot bonyolító Szirén mellett télen a dokk is felújításon esett át. A sétahajó előreláthatóan november végéig közlekedik.