A legnehezebb azt elfogadni, hogy komolyan kell venni a betegséget

Helyi - szerző: HH

Egy kórház figyelmének középpontjában mindig a legszigorúbb elvárásoknak megfelelő osztály áll. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház krónikus belgyógyászati osztályának kihívásairól a főnővért, Balogh Zsuzsannát kérdeztük.

 

 

Az osztályunkon fekvő betegek az idősebb korosztályt képviselik, sok esetben több alapbetegség miatt fokozott figyelmet igényelve – mondta Balogh Zsuzsanna, az utóbbi krónikus belgyógyászati osztály főnővére. Mint megjegyezte, szorosabb kontroll feltétele mellett a kísérő betegségek ellenére – mint a leggyakrabban előforduló magas vérnyomás vagy cukorbetegség – a betegek megkaphatják ugyanazokat a bevált kezeléseket is, melyek mozgásszervi panaszaikra leghatékonyabb gyógymódot jelentik.

 

A kezelések, módszerek és eljárások tekintetében a képzések folyamatos rendszere is segíti a szakszemélyzetet: szakmacsoportos kurzusok mellett kongresszusokon, konferenciákon és kreditpontos képzéseken is rendszeresen részt vesznek.

 

A kezeléseken túl az osztályon lévő beteg előtt olyan lehetőségek is adottak – amivel gyakran élnek is – mint a dietetikai szaktanácsadás, de az osztály négy szakápolójának munkájába gyakran a pszichológus is besegít.

 

Sokszor ugyanis azt a legnehezebb elfogadtatni az emberekkel, hogy komolyan kell venniük a betegségeiket – fogalmazott Balogh Zsuzsanna. Egy cukorbetegség például nem fáj, és nem biztos, hogy jól látják annak szövődményeit. Sokszor hangoztatjuk és valóban fontos, hogy jöjjenek vissza félévente, kérjék az olyan kezeléseket, mint például az értágító infúzió, ami egy amputációnak is elejét veheti.

 

Balogh Zsuzsanna | nyári gyakorlatra érkezett, és első munkahelyének is a harkányi kórházat választotta. A szekszárdi születésű főnővér a család harkányi nyaralója révén kezdte szakmai pályáját a gyógyfürdőkórházban, majd a gyakorlati évek után 1997-ben itt is helyezkedett el. Azóta Pécsre költözött. Panna, ötéves kislánya most épp óvónéni szeretne lenni.