Szívesség követ szívességet – közösségépítő projektbe fogott a kórház

Helyi - szerző: HH

Szívességláncot indít a Harkányi Gyógyfürdőkórház. A kezdeményezés annak a pályázatnak a része, melyet a kórház Batthyány-Than Alapítványa nyert el és három éven át mintegy 25 millió forintból valósít meg.

 

A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház az alapítvány által elnyert EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázattal szeretné erősíteni az intézmény társadalmi szerepvállalását a helyiek életében.

 

A projekt alkalmával közel kétmillió forint értékű eszközbeszerzés is megvalósul, mely főleg sporteszközöket tartalmaz. Ezek felhasználásával a későbbiekben nyílt sportnapokat tervez megvalósítani a Batthyány-Than Alapítvány. Továbbá számítógépeket is vásárolnak, melyeket elsősorban a gyógyfürdőkórház tudományos kutatómunkájában résztvevő kollégáinak rendelkezésére bocsájtanak majd.

 

A pályázati forrás jelentős részét azonban nem ez teszi ki. Olyan feladatokra fordítják forrásaikat, mint a már említett mindenki számára látogatható sport- és közösségépítő programok szervezése. Partneri megállapodásokat kötöttünk a Harkányi Gyógyfürdővel, a nemzetiségi önkormányzatokkal, az általános iskolával, a Szebb Jövő Alapítvánnyal, a Művelődési Házzal, a Magyar Női Unióval és a református közösséggel is – mondta Vámhidy Bianka. A projekt menedzsere kifejtette: a következő három évben olyan programokkal is találkozhatunk, mint a szívességbank, településszépítés, nemzetiségek napja, közösségi találkozók, ifjúsági- vagy a különféle sportprogramok.

 

A rendezvények ütemezését negyedévekre bontottuk le, a legutóbbi kuratóriumi ülésen pedig elfogadtuk az idei programtervezeteket – ismertette Márton Béla, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Mint jelezte, a családsegítő szolgálattal való együttműködésük keretében a szívességcsere-program már kezdetét is vette. Ennek égisze alatt például tartós élelmiszert gyűjtenek, melyet a szolgálat segítségével osztanak szét a rászorulóknak.

 

 

A lánc már elindult

 

Amellett, hogy május elején a hatékony kommunikációval kapcsolatos tréninget tartanak a kórház főnővérei számára, a projekt már az intézmény falait is átlépte: a szívességcsere program keretében a tartós élelmiszer gyűjtése mellett egy olyan lánc vette kezdetét, melyhez bárki kapcsolódhat.

 

A szívességlánc kialakításával elsősorban civileket keresünk meg – mondta Vámhidy Bianka. A lánc lényege, hogy az, aki szívességet kapott ennek jegyében továbbadja azt. Mint jelezte, a lánc első szemei között szakfordítás és háztartási gép javítása mellett már heverő is új gazdára talált. Azt tervezik, hogy a szívességcsere program keretén belül télen Mikulás ünnepséget szerveznek, valamint jövőre húsvéti ajándékok is kiosztásra kerülnek.