Mit gondol, Harkányban lesz lőtér? Eláruljuk!

Helyi - szerző: KT

A napokban azzal kereste fel az iskolákat a Klebelsberg Központ, hogy létesíthető-e az intézményekben lőtér. A harkányi általános iskola már válaszolt.

 

 

Az intézményfenntartó arról érdeklődik, hogy rendelkezésre áll-e legalább 6×15 méteres terület akár az épületen belül, akár kívül, ahol céllövöldét építhetnének. A pedagógusok és a szakszervezetek nem örülnek, bár észrevehetően fogalmuk sincs, mit is jelent pontosan egy sportlőtér. Az MSZP hivatalból kontrázott, amikor a militarizáció ellen szólalt fel, mondván, sok iskolában inkább normális tornateremre lenne szükség.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint csak választható szakkör lenne a lövészet ott, ahol erre van igény. A céllövészethez használt légpuskákhoz szakképzett személyzet is jár, akik nemcsak felügyelik a népszerű technikai sportot gyakorló gyermekeket, hanem a felkészítésükben, oktatásukban is észt vesznek.

 

Harkányt is megkeresték

 

Mint Kiss József Levente, a Kitaibel Pál Általános Iskola vezetője elmondta, az intézményben már felmérték a lőtér kialakításának lehetőségét és válaszukat megküldték az intézményfenntartónak, mely szerint nem áll rendelkezésre megfelelő terület.

 

Harkányhoz legközelebb Pécsen van lehetőség sportlövészetre, ám nem tartozik a legolcsóbb olimpiai sportok közé: egy légpuska – merthogy ezek azok – több százezer forint, a komolyabb versenycélokra szolgáló sportszerek pedig többmilliós nagyságrendű tételek.