Nemlétező apartmannal csalt ki pénzt

Baranya - szerző: KT

Egy baranyai férfit, P. Zsoltot vettek őrizetbe szálláshellyel való csalás miatt. A gyanúsított interneten olyan siófoki szálláslehetőséget kínált, amellyel valójában nem is rendelkezett. Balmazújvárosban vették őrizetbe.

 

A férfi több internetes oldalon olyan úszómedencével rendelkező siófoki apartmant kínált. A hirdetést egy balmazújvárosi nő is látta, aki 48 ezer forintot előlegbe átutalt. Amikor az utazás időpontját kellett volna egyeztetni, a nagy nehezen utolért csaló közölte, hogy a hatóságok bezáratták a helyet, a pénzt pedig nem adta vissza.

 

A nő családjával azért elment Siófokra, ahol megkeresték a hirdetésben szereplő házat, ám a címen egy idős ember lakott, aki semmiről sem tudott. Mint elmondta, már sokan jártak nála ez ügyben, medencéje pedig nincs.

 

A balmazújvárosi nyomozók végül megtalálták a 35 éves kisherendi P. Zsoltot, akit a pécsi rendőrök szerdán fogtak el. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, most csalás miatt előzetesben várja az ügy folytatását. Összesen 23 embert vert át.