Hivatalos: harkányi főzi a legjobb halászlevet

Helyi - szerző: HH

Szombaton rendezték meg Barcson az Első Drávamenti Nemzetközi Halfőző Versenyt és Fesztivált. A több mint száz csapat ezer résztvevője közül harkányi vívta ki az első helynek járó elismerést.

 

A mezőnyben az összes környező ország képviseltette magát, a szakmai zsűrinek nem volt könnyű dolga; az elismert szakácsokból és műsorvezetőkből álló bírák összesen száz minta közül választották ki a legjobbakat.

 

A jó halászlé titkát ugyan nem árulta el lapunknak az első helyezett, de annyit elmondott: a fűszereket hazájából, Boszniából kell beszerezni hozzá, az ugyanis más ízt adnak neki, mint az itteniek. A harkányi Srna Elvidnek ezt el is hisszük, ugyanis halászlevével maga mögé utasította a Kárpát-medence bajnokát és Horvátország legjobbját is!