Robbanás volt a Kutatók Éjszakája rendezvényén

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Nyolcan szenvedtek könnyebb sérülést, amikor pénteken este a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat keretében az ELTE Savaria Egyetemi Központban végzett bemutató kísérlet során felrobbant egy kémcső.

 

 

Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, hogy a baleset során öt 8-12 év közötti gyerek és három felnőtt szenvedett könnyebb sérüléseket.

 

Az eddigi adatok szerint az egyetemi központ 309-es termében kálium-klorid és a réz-szulfát sókkal lángfestést végeztek, a kísérlet során alkohol borult az asztalra, ami reakcióba lépett a kísérletben szereplő anyagokkal. Németh István, az egyetem rektorhelyettese azt mondta, igyekeznek rekonstruálni az eset körülményeit, vizsgálatot folytatnak.