Kirúgták a biztonsági őrt és elnézést kért az Index újságírójától az AmRest Kft. ügyvezetője, a KFC regionális igazgatója, Fukcius Tamás.
Nagyon sajnáljuk a vasárnap este, a Király utcai éttermünkben történt eseményeket – áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Mint írja, teljes mértékben vállalják a felelősséget. A biztonsági őr és néhány alkalmazottunk részéről tanúsított viselkedés teljes mértékben ellentétes a cég értékeivel, továbbá az általános emberi értékekkel, az udvariasság és a vendéglátás alapelveivel – teszi hozzá.
A biztonsági őr nem az ő alkalmazottjuk, sőt, már az alvállalkozóé sem.
Felfüggesztették az étterem műszakvezetőjét is, amíg az eset vizsgálata le nem zárul. Az ügy fényében munkatársaiknak újraoktatják a vendégek kezelésével kapcsolatos alapelveinket illetve panaszkezelési tréninget szerveznek.
Az újságíró nyilvános kérésének megfelelően támogatnak egy magyar karitatív szervezetet, alapítványt.
Ez egy elszigetelt eset, és nem összeegyeztethető azzal, ahogy a vendégeinket fogadni szeretnénk – szögezték le.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.