Jön az informatikai segédmunka – állami képzéssel

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Négy év alatt legalább négyezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően – jelentette be Varga Mihály. 

 

A nemzetgazdasági miniszter szerint a 3-4 hónapos képzés során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére. A tárcavezető elmondta: az országban jelentős számú átképezhető diplomás, az oktatási rendszerből kieső álláskereső vagy a képességeinek nem megfelelő munkát végző munkavállaló található, akik megfelelő képzés mellett termelőképes informatikai fejlesztővé válhatnak.

 

A programban való részvételhez elég a középfokú végzettség, informatikai végzettségre, előképzettségre nincs szükség, tehát az informatikai területen nem járatos potenciális munkavállalók is lehetőséget kapnak arra, hogy ebben a dinamikusan fejlődő iparágban álljanak munkába. A kiválasztás készség alapon, több körön keresztül történik, ami biztosítja a megfelelő alanyok kiválasztását. A képzés tartalmát a felvevőpiaci szereplők aktuális igényei fogják meghatározni, tehát egy rugalmas, az igényekhez alkalmazkodó képzést fognak kapni a résztvevők – mondta a miniszter.

 

A program két részből áll, a programalapító és az azt követő önfenntartó részből. Az első ciklus során legalább 1400, a második alatt legalább további 2600 ember képzése és munkába állása valósulhat meg önfenntartó módon, a piac felvevő képességének függvényében. A bekerülő hallgatók először egy 3-4 hónapos alapképzést kapnak, amelynek során személyre szabottan elsajátítják az általános fejlesztői ismereteket, ezt követően a program gondoskodik a munkába állításukról. A gyakorlati szakmai tudást a felvevőpiaci partnerek által megkövetelt speciális szakmai képzések segítségével érhetik el – ismertette a miniszter. Ezeket a képzéseket, munka mellett, már az ipari szereplők finanszírozzák, a fejlődéshez szükséges gyakorlat lehetőségének biztosítása mellett.

 

A program hazai forrású, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot terhelő költsége 2,5 milliárd forint, amelyhez az ipari partnerek az önfenntartó működés megalapozásaként további legalább 1,45 milliárd forinttal járulnak hozzá.

 

A nemzetgazdasági miniszter közölte, a toborzás már elindult, sőt néhány képzés is folyamatban van, ezzel párhuzamosan zajlik a felvevőpiaci vállalkozások igényeinek becsatornázása és a szükséges infrastruktúra hozzáigazítása.

 

Ilyen eddig is volt

 

A valóság az, hogy nincs hiány informatikusból. Olyan informatikusból van hiány, aki kevés pénzért végzi el azt a munkát, ahova profeszionális tudás szükséges. A 3-4 hónapos képzés erre nem ad megoldást; programozók, programfejelsztők és rendszermérnkök nem kerülnek ki gyorstalpalóból, hiába a papír, a magasan képzett szakemberek munkáját nem fogják tudni elvégezni – nyomtatópatront cserélgetni pedig bárki tud, a programkód összetett megoldást kíván, nem végzettséget igazoló dokumentumot.