Oltástörvény készült a halálesetek miatt

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

A román szenátus megszavazta az oltástörvény tervezetét. Ezentúl akár 670 ezer forintnyi büntetést is kiszabhatnak annak, aki nem vesz részt az oltás köré szervezett programban.

 

A román közegészségügyi hatóságok által ingyenesen biztosított oltásprogram a torokgyíkkal, tetanusszal, szamárköhögéssel, kanyaróval, rózsahimlővel, mumpsszal, és hepatitis B vírussal szembeni immunitás kialakítását célozza.

 

Az oltások beadatását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására. A médiakampány és az oltóanyag-ellátás akadozása miatt a lakosság átoltottsági szintje a járványügyi védettséget jelentő 95 százalékról 80 százalékra csökkent. Ilyen körülmények között a több európai országot érintő kanyarójárvány Romániában csaknem tízezer megbetegedést okozott és 35 halálos áldozatot követelt.

 

A törvény az eredeti tervek szerint a törvény 2018 január elsején lépett volna hatályba, ezt a rendelkezést azonban a szenátus törölte a szövegből.

 

A törvénytervezet szerint a gyerekek bölcsődei, óvodai vagy iskolai beíratásához oltási bizonylatot kell mellékelni, vagy háziorvosi igazolást arról, ha valamely vakcina beadása ellenjavallt. Amennyiben a gyermek nem kapta meg a korának megfelelő kötelező védőoltások mindegyikét, az oktatási intézménynek és az egészségügyi hatóságoknak egy éven belül gondoskodniuk kell arról, hogy a gyerek ellenállóvá váljon az oltásprogramban nevesített ragályos betegségekkel szemben.

 

A szülők hozzájárulása a gyermek beoltásához alapértelmezett, azok a szülők, akik ezt ellenzik, írásos nyilatkozattal akadályozhatják meg a törvényben megszabott kötelező vakcinák beadását.

 

Magát az oltásmegtagadást nem büntetnék, de tízezer lejes – 670 ezer forintos – bírságot helyeznek kilátásba azoknak az oltásmegtagadó szülőknek, akik nem vesznek részt a számukra szervezett egészségügyi tanácsadásokon. A megyei oltásügyi bizottságoknak legalább háromhavi rendszerességgel kell tanácsadást szervezniük az oltásmegtagadó szülők számára, amíg rá nem veszik őket, hogy jobb belátásra térjenek.

 

A törvényről a végső döntést a kétkamarás román parlament képviselőháza hozza meg.