Akkor is megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak, ha már rendelkezik – akár több – nyelvvizsgával – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A legfeljebb 34.500 forintos támogatással a kormány keddi döntése értelmében ösztönözni szeretnék a fiatalokat, hogy ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál, menjenek tovább, tanuljanak további nyelveket – mondta Novák Katalin.
A hallgatói mobilitásról tartott előadásában az államtitkár fontos célnak nevezte, hogy minél több versenyképes tudással rendelkező, erős öntudatú magyar fiatal legyen, ezért támogatják a nemzetközi tapasztalatszerzést, és a nyelvtudást. Támogatjuk, hogy a magyar fiatalok külföldön szerezzenek tapasztalatot, ennek elengedhetetlen feltétele a nyelvismeret, bizonyítéka a nyelvvizsga – mondta.
A Magyar Rektori Konferenciával közösen rendezett debreceni rendezvényen Dubéczi Zoltán főtitkár elmondta: a 65 hazai felsőoktatási intézmény több mint felében van idegen nyelven oktatás, melyeken 160 országból, 32 ezer hallgató tanul Magyarországon.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.