Semmi sem lett az egy éve ígért bővítésből

Helyi - szerző: HH

Semmi sem lett a Vidanet egy évvel ezelőtt bejelentett bővítéséből, miszerint a harkányi üdülőtelepeket is ellátják hálózattal. A víkendtelepeken jelenleg sem érhető el kábeles televízió és korlátlan, a kor elvárásainak megfelelő sebességű internet.

 

Míg a vezetékes szolgáltatók alig néhány megabites sebességet garantálnak a periférikus területen, addig a Telekom leányvállalata, a Vidanet 2016-ban azzal állt elő, hogy engedélyezési fázisába lépett az egyik legnépesebb városrész bekábelezése. A Dunántúl egyes részein üzemelő cég kisvártatva megerősítette: várhatóan 2017 nyarán a különböző engedélyezési folyamatok lezártával kezdődik a kábelek kihelyezése, így az akkori tervek szerint a háztartások nyár elején kapcsolódhatnak a szolgáltatásra.

 

A Telekom Harkányban évek óta ügyfélszolgálati irodával is jelen lévő leányvállalata még megrendelést is felvett a területre, amit kisvártatva lemondott.

 

A cég kínálatában jelenleg mintegy 170 csatorna érhető el, és akár a nagyvárosban elfogadott alsó határnak számító 200 Mbps sebességű – a Telekom ugyanott elérhető vezetékes szolgáltatásánál mintegy hússzor gyorsabb – internetezési lehetőséggel. Kerestük a cég harkányi kirendeltségének vezetőjét, hogy megtudjuk, miért kell még mindig nélkülözni a területen lakóknak és mi az oka, hogy szemmel láthatóan semmi sem történt, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

 

A Vidanet hálózata végzi Harkányban a kábeltelevíziós műsorok továbbítását is. A szolgáltatást a város térségében 2016 nyarán 1422, egy évvel később szinte ezzel megegyező számú, 1420 háztartás érte el, míg csak Harkányban ez a szám 786, a későbbi időpontban pedig 766 volt.