Bíróság elé áll a csányoszrói tolvaj

Baranya - szerző: HH

Lopás miatt folyt a nyomozás a Siklósi Rendőrkapitányságon egy Csányszróból elkötött bicaj ügyében. A járművet két napon belül visszakapta a tulajdonosa, a tolvaj pedig most bíróság elé áll.

 

Januárban a 43 éves csányoszrói férfi egy helyi családi házból lopta el a versenykerékpárt. A férfit néhány órán belül gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerte tettét. Azt is elmondta, hogy a kerékpárt egy ismerősénél rejtette el azzal a szándékkal, hogy azt később eladja. A nyomozók a lefoglalt kerékpárt két nap múlva visszaadták tulajdonosának.

 

A nyomozást a Siklósi Rendőrkapitányság befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.