Ketten haltak meg hétvégén az utakon

Belföldi hírek - szerző: HH

Hétvégén a rendőröket 105 sérüléssel járó balesethez hívták. Ezek közül kettő halálos kimenetelű volt, 19 súlyos, 84 pedig könnyű sérüléssel végződött. Ittas vezetés miatt 33 esetben jártak el.

 

Letért az úttestről és fának ütközött egy autó Pirtó közelében. A sofőr életét vesztette. Fotó: Donka Ferenc, MTI

 

Csütörtök éjjel két rendőrautó ütközött Budapesten, egy rendőr a helyszínen életét vesztette, további három pedig megsérült.

 

Egy ember meghalt, amikor autójával tóba hajtott pénteken reggel, a Bács-Kiskun megyei Akasztó mellett. A tűzoltók húzták ki a járművet a vízből, ám a személygépkocsi vezetőjén már nem tudtak segíteni.

 

Szombat délután Baján gázolt halálra a vonat egy embert Baján, a helyszínelés idején az 55-ös főutat lezárták.