Két héttel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogta el a rendőrség. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn két embert gyilkolt meg, a gyanúsított egyik hozzátartozója péntek délután értesítette a rendőrséget, hogy az 50 éves férfi megölte élettársát és az asszony nőtestvérét.
A gyanúsítottat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán elfogták és Miskolcra vitték. A borsodi nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény két hete történt, feltehetően az érintettek közötti szóváltás miatt. A férfi a vita hevében egy – a rendőrség által meg nem nevezett – eszközzel olyan erővel bántalmazta a két nőt, hogy mindkettő a helyszínen meghalt.
A támadó ezután tiszaburai rokonaihoz menekült, ahol végül a rendőrök elfogták. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.