Vádat emeltek a tolókocsis részeg ellen, aki elverte segítőjét

Baranya - szerző: SZTO

Az útra gurították a kerekesszékes részeget, a segítségére siető járókelőt hálából az lefejelte és ököllel verte be a fejét. 

 

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen, akik Pécsen egy buszmegállóban a járókelőkkel kötekedtek, illetve egy személyt bántalmaztak.

 

A két elkövető – akik közül az egyik mozgássérült, kerekesszékes -novemberben egy pécsi buszmegállóban részegen belekötöttek a többi buszra várakozó személybe. Egy idő után egymással kerültek összetűzésbe, melynek során az egyikük a tolószékben ülő társát a négysávos útra gurította, úgy, hogy közben az országúton gépkocsik közlekedtek.

 

A buszmegállóban tartózkodó sértett a kerekesszékes férfi segítségére sietett és visszatolta őt a járdára. Ekkor a mozgássérült társa kiabálni kezdett a segítőjével, majd több alkalommal ököllel fejen ütötte és lefejelte. Ennek ellenére a sértett további segítséget próbálta nyújtani a mozgássérült férfinak, aki azonban megragadta a karját, magához rántotta, és újfent lefejelte. Ezt követően mindkét garázda bántalmazni kezdte a sértettet. Végül, az időközben a buszmegállóba érkező busz vezetőjének felhívására hagyták abba a vádlottak a sértett bántalmazását.

 

A két férfi cselekménye a garázdaság vétségének a megállapítására alkalmas – közölte dr. Varga-Koritár György főügyész.