Varga: 61 hónapja emelkednek a bérek

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Több mint 5 éve, 61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, a tendencia vélhetően a követező hónapokban is folytatódik – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az egyik állami televíziócsatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

 

A KSH kedden kiadott jelentése szerint januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít.

 

Varga Mihály kiemelte, számítottak rá, hogy a 2016 novemberében a kormány és a szociális partnerek által aláírt hatéves bérmegállapodás hatására jelentősen emelkednek a bérek, a fizetések növekedési üteme azonban meghaladta a várakozásokat. Felidézte, a bérmegállapodás értelmében idén január elsején a minimálbér 8, a szakmunkás garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a hatéves bérmegállapodás nagy hangsúlyt helyez a munkaadói közterhek csökkentésére is. Ezt támasztja alá, hogy 9 százalék lett a társasági adó, a korábbi 27 százalékról tavaly 22-re, idén pedig 19,5 százalékra csökkent a munkaadói járulék összege.

 

Akormány céljaival összhangban a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek között létrejött többéves megállapodás eredményeként a minimálbér bruttó összege a 2010. évi 73.500 forintról 2018-ra 138.000 forintra, azaz 88 százalékkal nőtt, a garantált bérminimum összege pedig 89.500 forintról 180.500 forintra, azaz 102 százalékkal emelkedett. Idén is a bérek további érdemi emelkedésére számítanak, ami a foglalkoztatás folyamatos bővülésével párhuzamosan tovább növelheti a magyar gazdaság teljesítményét – olvasható az NGM közleményében.