Nem lesz népszavazás a tesiről, a kevesebb háziról és a tanórák idejéről sem

Belföldi hírek - szerző: HH

Nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, illetve túl bonyolultak voltak a kérdések – erre hivatkozva tagadta meg az általános és középiskolai oktatásról kezdeményezett népszavazások aláírásgyűjtő íveinek hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

 

Egy magánszemély nyújtott be hét, az iskolai oktatást érintő népszavazási kérdést. Ezek a tananyag- és vizsgakövetelmények csökkentésére, a házi feladatok mennyiségére, a kötelező foglalkozások előírására, a tanórák időpontjára, az intézményvezetők kinevezésére, a mindennapos testnevelés kiváltására valamint a testnevelésórák számának csökkentésére vonatkoztak.

 

Az NVB arra is hivatkozott, hogy a közoktatási részletkérdésekben kezdeményezett népszavazások nincsenek összhangban a népszavazás, mint kivételes hatalomgyakorlás rendeltetésével. Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

 

Dr. Mittákné dr. Horváth Georgina Janka – a bizottság szerint nem túl érthetően – azt kérdezte volna a néptől, hogy

 

1.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános iskolákban és a középiskolákban a tanuló heti 3 tanórán felüli kötelező testnevelés tanórái a szülő kérésére kiválthatók legyenek szakirányú felsőfokú végzettségű tanár, edző, vagy szakedző képesítéssel rendelkező személy által irányított és rendszeresen igazolt, legalább a kiváltott tanórá(k)nak megfelelő időtartamban végzett sport- illetve mozgásművészeti (például tánc, balett) tevékenységgel? (Például kiváltható legyen heti 1 tanóra legalább heti 45 perc ilyen tevékenységgel, heti 2 tanóra legalább heti 90 perc ilyen tevékenységgel.)”

 

2.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy amennyiben az általános iskola illetve középiskola nem tudja biztosítani a mindennapi testneveléshez szükséges alapvető tárgyi feltételeket (például ha nincs elegendő tornaterem, tornaszoba vagy fedett sportpálya, ha nincs elérhető közelségben e célra rendelkezésre álló sportlétesítmény), akkor a helyi tanterv a testnevelés tanórák számát heti 4 vagy heti 3 tanórára csökkenthesse, vagy a kieső tanóráknak megfelelő időtartamban más mozgásos tevékenységet (például játszótéri mozgás, gyalogos kirándulás, táncóra) engedélyezhessen mindaddig, amíg a szükséges feltételek meg nem valósulnak?”

 

3.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelési rendszer nevelési-oktatási intézményeiben (így különösen óvodákban, általános iskolákban és a középiskolákban) intézményvezetőnek csak olyan személyt lehessen kinevezni, akinek a kinevezésével a nevelőtestület – titkos szavazással, a jelenlévő szavazásra jogosultak legalább egyszerű többségével – előzetesen egyetértett?”

 

4.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános iskolákban és a középiskolákban mind az iskolarendszerbe már belépett, mind a leendő tanulókra vonatkozóan legkésőbb 2019. szeptember 1-től kötelező tanórát kizárólag reggel 8 óra és délután 16 óra között lehessen tartani?”

 

5.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános iskolákban és a középiskolákban mind az iskolarendszerbe már belépett, mind a leendő tanulókra vonatkozóan legkésőbb 2019. szeptember 1-től a tanuló kötelező tanóráin felül bármilyen más kötelező foglalkozást (például a napközis foglalkozást) a tanuló egyéni terhelhetőségét figyelembe véve kizárólag az iskola pedagógusa (ideértve az iskola gyógypedagógusát, logopédusát, konduktorát is) vagy a pedagógiai szakszolgálat javaslatára és – a felzárkóztató célú foglalkozások kivételével – a szülő beleegyezésével lehessen előírni?”

 

6.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános iskolák 1-4. évfolyamán mind az iskolarendszerbe már belépett, mind a leendő tanulókra vonatkozóan legkésőbb 2019. szeptember 1-től a tanulók részére önállóan elvégzendő, kötelező feladatot (így különösen írásbeli házi feladatot és szóbeli felkészülési feladatot) a tanítási évben kizárólag tanítási napokra lehessen adni, az adott osztály átlagos munkatempóját alapul véve legfeljebb napi 0,5 óra időtartamban?

 

7.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános iskolákban és a középiskolákban mind az iskolarendszerbe már belépett, mind a leendő tanulókra vonatkozóan a tananyag és a vizsgakövetelmények olyan mértékben csökkenjenek vagy módosuljanak legkésőbb 2019. szeptember 1-től, hogy az érettségi, szakmai és felvételi vizsgákon kizárólag a tanulók számára kötelező tanórákon oktatott tananyag legyen számon kérhető, amely kötelező tanórák száma (a testnevelést is beleszámítva, és legfeljebb 45 perces tanórák alapulvételével) semmilyen jogcímen ne haladhassa meg az alábbi heti óraszámokat:1. évfolyam: 20 tanóra, 2. évfolyam: 20 tanóra, 3. évfolyam: 22 tanóra, 4. évfolyam: 23 tanóra, 5. évfolyam: 25 tanóra, 6. évfolyam: 25 tanóra, 7. évfolyam: 27 tanóra, 8. évfolyam: 27 tanóra, 9. évfolyam: 30 tanóra, 10. évfolyam: 30 tanóra, 11. évfolyam: 30 tanóra, 12. évfolyam: 30 tanóra, 13. évfolyam: 30 tanóra?”